Az emeleti apartmanok és lakosztályok lifttel megközelíthetőek. Az emeleti apartmanok és lakosztályok lifttel megközelíthetőek. 300 méterre a világhírű tófürdőtől.

Hévíz & Keszthely

Hévíz

Tófürdő

Hévíz legnevezetesebb látnivalója a Hévízi tó, amely Európa legnagyobb, gyógyhatású természetes termáltava. Apartmanházunktól való távolsága kb. 300 méter.

A tó nagysága 4,6 hektár, kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, vize 72 órán belül teljesen kicserélődik.

A feltörő meleg víz 40°C körüli, a leghidegebb időben nagyjából 24°C meleg, míg a nyári hónapokban eléri a 38°C-t.

A tavat körülölelő 33,9 hektáros erdő véd a széltől, a szüntelenül párolgó víz tisztítja a levegőt, így a fürdőzők számára por- és allergénszegény környezetben való pihenést tesz lehetővé. A kívánt gyógyhatás elérése érdekében a vízben alkalmanként maximum 20-30 percet ajánlott fürdeni, majd legalább fél órás pihenés javasolt.

A tó egész évben várja a pihenni, gyógyulni vágyókat és belépőjegy megvásárlásával vehető igénybe.

ÁRPÁD-KORI TEMPLOM

A templom építésének pontos ideje nem ismert, valószínűleg a 13. század közepe körül építették. 1341-ben említik írásos emlékek először. Az épület a 16-17. században erősen megsérült, később a barokk korban, 1731-ben renoválták. Szerencsére az átalakításkor csak a legszükségesebbeket javították, így megmaradt a templom középkori formája. E felújításkor készítették a belső és küldős díszítő festéseket, a hajómagasítást, és pótolták a boltozatokat is. A templom első védőszentje Alexandriai Szent Katalin volt. Az újjáépítés után újra szentelték, és az új védőszentje Szent Magdolna lett. Ezt követően a templomot még többször restaurálták.

Forrás: Hévíz.hu

JÉZUS SZÍVE TEMPLOM

A harangtorony eredetileg kétszintes volt, 1905-ben építették. a harmadik szintet 1937-ben építették hozzá. A torony neoromán stílusban épült, ablakai ikerablakok, benne kis és nagy harang is található. A kisharangot Mária Magdolna tiszteletére öntötték 1905-ben. A nagyharangot pedig hősi halottaik emlékére öntette az Egregyi község 1937-ben. Az I. világháborúban elesettek emlékére a köpeny közepén lévő kőtáblán szerepel a 16 hősi halott. Emlékükre a torony mellé 16 hársfát is ültettek, azok tövébe fejfát, melyre felvésték a neveket, születésük és haláluk időpontját. Az ültetett fákból mára már csak 6 áll. Emléktáblát helyeztek el a II. világháború halottainak tiszteletére is, a harangtorony falára, melyen az elesett egregyi fiatalok neve is szerepel. Később a tábla kikerült a templomkertbe.

A templomhajót 1994-ben kezdték el építeni Bocskai János tervei alapján. Majd Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök szentelte fel 1995. április 22-én.

Forrás: Hévíz.hu

REFORMÁTUS EVANGÉLIKUS TEMPLOM

A templomot a református és az evangélikus felekezet egyaránt használja istentiszteletek, illetve gyülekezeti alkalmak lebonyolítására.
 
Igaz ugyan, hogy a város lakosságának csak kis része református illetve evangélikus, de évente több ezer hasonló felekezetű látogató érkezik a városba, belföldről és külföldről egyaránt.

A város képviselő-testülete 1994-ben adományozta a jelenlegi telket a felekezeteknek. Az építkezést az önkormányzat is támogatta, majd gyűjtés is indult a 1995-ben elkezdett munkálatok további költségeinek fedezésére.
 
A református templom alapkövét 1997. június 21-én tették le. A kész templomot Dr. Harmati Béla evangélikus, és Dr. Márkus Mihály református püspökök szentelték fel.
A toronyban lévő harang nyitott boltív alatt helyezkedik el, Borsos Károly családjával együtt adományozta a templomnak.
 
A templomban tartanak magyar és német nyelvű istentiszteleteket egyaránt.

Forrás: Hévíz.hu

RÓMAI KORI ROMKERT

Már a régi rómaiak is felfedezték és használták a hévízi tavat. Erről tanúskodik az Attila utca végén található Római kori Romkert, amit 2011-re teljes egészében felújítottak. 
A ház az I. század végén épült. A leletek alapján valószínűleg gazdag díszítésű épület lehetett, és még a IV. században is használták.

Az I. és II. század fordulóján egy nagyméretű kőépületet emeltek a helyére, amely 45 m hosszú és csaknem 23 m széles volt, tehát több mint 1000 négyzetméter alapterületű. A kelet felől porticussal (oszlopos tornáccal) ellátott épület meleg, langyos és hideg vizes fürdőmedencével is rendelkezett. Ennek ellenére nem biztos, hogy az épület a villagazdaság lakóépülete volt (villa urbana) hiszen központi fűtésnek nem találták nyomát.

Az épület vélhetően a II. század vége felé elpusztult, a III. században azonban más belső elrendezéssel újjáépült, sőt egy Mithras szentélyt is kialakítottak benn. Az oltár alapkövét a feltárás során megtalálták. A szentélyt és az épületet a IV. században lerombolták, azonban hamarosan ismét felépült, mígnem az V. század elején véglegesen elpusztult. A létesítmény funkciója ebben a periódusban is bizonytalan, vélhetően valamilyen gazdasági tevékenységre használták

Forrás: Hévíz.hu

SZENTLÉLEK RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

A legmodernebb és legismertebb templomot már a városba vezető főutca elejéről is jól lehet látni, mivel kék csúcsai a magasba törnek. A városházával szemben lévő, akár 1000 fő befogadására is alkalmas templom, Bocskai János tervei alapján készült, és 1999. szeptember 9-én szentelte fel Szendi József nyugalmazott érsek.
A hét (5 középső és 1-1 szélső) ég felé törő torony már messziről útbaigazítja a városba látogatókat. A hét torony a Szentlélek hét ajándékát jelképezi, míg az épületen több helyen is feltűnik a Szentlelket jelképező galamb motívum. Egyrészt a templom alaprajzában, a bejárat előtti padlózat rajzolatában, a belső fa motívumokban és a főoltár feletti üvegablak festésén is.

A templombelsőben a modern építészet és a hagyomány ötvöződik, melyet főként a szép faborítás hangsúlyoz. Jó akusztikája miatt gyakran ad helyet orgonahangversenyeknek. A gótikus stílus formáira emlékeztető színes ablakok Simon Endre hévízi művész munkáját dicsérik. A szentély falán található kereszt torzó 200 éves műkincs, mely adományként került a templomba. Az oltár bal oldalán lévő bronz Krisztus szobor és a jobb oldalon álló koronát viselő Magyarok Nagyasszonya szobor is Marton László munkája. A falakat tűzzománc képek díszítik.
A legmagasabb toronyban statikai okok miatt nem helyeztek el harangot, de a balra és jobbra lévő tornyokban 2-2 harang kapott helyet. 2 régi hévízi templomból került ide, míg a másik kettő hévízi családok adománya volt.
A templomot egyébként leginkább csak „Kék Templom” néven említik a helyiek és a vendégek is.

Forrás: Hévíz.hu

További látnivalók:

Keszthely

FESTETICS KASTÉLY

Az ország talán legépebben hagyott eredeti belső tereivel, berendezési tárgyaival rendelkező keszthelyi Festetics-kastély 200 éven keresztül a Festetics család otthona volt.

A keszthelyi Festetics-kastély a 18. század közepétől 200 éven keresztül Magyarország egyik legjelentősebb grófi, majd hercegi családjának, a Festetics családnak az otthona volt. Ma Helikon Kastély néven muzeális intézményként működik.

A Festetics család generációról generációra változtatta, módosította és épített hozzá a kastélyhoz barokk, neobarokk és rokokkó stílusban, míg el nem elnyerte ma is megcsodálható látványát.

A kastély

A kastélyépület, belső kialakítása és berendezése a legtöbb magyar kastélytól eltérően részben épen maradt a második világháború alatt. A Festetics család távozása, 1944 szeptembere után a gyűjtemény egy része a német és magyar katonák, valamint a helyi lakosság fosztogatásának esett áldozatul, viszont a ma is a kiállításban látható eredeti berendezési tárgyak megmenekültek.

Az 1948-as államosítás után a kastélyból csak a könyvtári szárny és a korábban, a világháború idején, lefalazott helyiségek voltak látogathatók Helikon Könyvtár néven, amely az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében volt.

Kastélymúzeum kialakítása

A „kastélymúzeum” kialakításának gondolata már az ötvenes években megfogant, azonban a kastély teljes külső és belső rekonstrukciója csak a hetvenes évekre haladt előre annyira, hogy az 1974-ben Helikon Kastélymúzeum néven megalapított múzeumban megnyílhasson. Az intézmény hivatalos neve 2012 óta Helikon Kastély, küldetése a Festetics-örökség megőrzése, tudományos feldolgozása és bemutatása. A Helikon Kastély öt épületben hat állandó kiállítással várja a látogatókat.

Főúri életforma és Helikonkönyvtár – enteriőrkiállítás

A kastélyban látható Főúri életforma és Helikon Könyvtár című enteriőrkiállítás eredeti vagy korhűen rekonstruált belső terei a 18–19. századi főúri életformát mutatják be. A kastély legnagyobb értéke Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára több mint 80 ezer kötettel.

Hintókiállítás

hintókiállítás az egykori kocsiház épületében nyílt meg 2002-ben. Fő anyaga a több mint 50 darab, a főúri életformához kapcsolódó 18–19. századi kocsi, hintó és lovas szán, valamint a lovaglással összefüggő egyéb tárgyi emlékek, illetve képzőművészeti alkotások gyűjteménye.

Vadászati kiállítás

vadászati kiállítás 2008 óta látható egy átépített, a második világháború után a honvédség által emelt épületben. A tárlat öt földrészen elejtett vadfajok trófeáinak ad helyet. Az állatok többségével „természetes élőhelyükön” sétálva ismerkedhetnek a látogatók. Az élményt a témához kapcsolódó néprajzi és képzőművészeti gyűjtemény teszi teljessé.

Történelmi modellvasút-kiállítás

történelmi modellvasút-kiállítás az egyik legnagyobb Európában. A 19–21. századi Magyarország, Ausztria és Németország vasútjait szemléltető óriásmodell az eredeti állomásépületek, vasúti pályák, mozdonyok, szerelvények korhű mása.

Főúri utazások. úti kalandok – kiállítás

Az Amazon Ház Látogatóközpontban – a Festetics család egykori uradalmi szállásépületében – 2016-ban megnyílt Főúri utazások, úti kalandok című kiállítás a 19. századi és a 20. század eleji utazási kultúrát és az utazásokhoz kapcsolódó szokásokat mutatja be számos kipróbálható eszköz segítségével.

Pálmaház

Az 1880-as években épült Pálmaház egzotikus növényeivel a főúri életmód részét képező orangerie-k és trópusi növényházak hagyományát idézi 2012 óta. A pálmaház épületét sziklakert, akvárium, kerti tó és madárpark együttese övezi.

Kastélypark

kastélypark, amely természetvédelmi terület, a közelmúltban befejezett rekonstrukciót követően újra a Henry Ernest Milner angol kerttervező által az 1880-as években tervezett látványt nyújtja a felújított tóval, az Oroszlános kúttal és a szökőkutakkal, valamint a hercegnői kamarakerttel.

 

Forrás: Keszthely.hu

BALATONI MÚZEUM

A keszthelyi Balatoni Múzeum épülete ad otthont a legátfogóbb balatoni gyűjteménynek. A több mint egy tucat állandó, és számos időszaki kiállítást bemutató, mintegy 380 ezer műtárggyal rendelkező múzeum egész évben látogatható, interaktív, gyermekbarát, tökéletes program családoknak is.

GEORGIKON MAJORMÚZEUM

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár filiáléja, üde színfolt Keszthely város szívében, változatos témájú kiállításaival ideális helyszín tartalmas kikapcsolódáshoz a család minden tagja számára.

A major története

A Festetics György gróf által 1797-ben Keszthelyen alapított Georgikon volt Európa első önálló agrár-felsőoktatási iskolája. A tanintézet számára a major biztosította a gazdálkodás és gyakorlati oktatás feltételeit, ma kiállítások színterei a két hektáros birtokon elhelyezkedő egykori épületek. A Georgikon alapításának 175. évfordulóján, 1972-ben tartották a múzeum ünnepélyes megnyitóját.

Az iskolát 1801-ben József nádor avatta fel ünnepélyesen, ekkor ő maga is felszántott egy kis részt, a pillanat megörökítése az első Georgikon érmen látható.

Látnivalók

magtár épületében bepillantást nyerhetünk a cselédek életébe, tanulmányozhatjuk a Balaton-felvidék borászati- és szőlészeti kultúráját, nyomon követhetjük a keszthelyi agrárszakoktatás fejlődését és láthatjuk a gabonatisztítás-, tárolás- és mérés, valamint a növénytermesztés eszközeit. Az állattenyésztés történtét bemutató kiállításnak az egykori lóistálló épülete ad otthont. Az egykori kádár-, kovács-, bognárműhelyek berendezését is megtekinthetjük. Értékes darabjai a múzeumnak az egykori mezőgazdasági munkák során használt gépek.

Forrás: Keszthely.hu

KESZTHELYI SÉTÁLÓUTCA

A Festetics kastélyt és a keszthelyi Fő teret összekötő, századfordulós hangulatot idéző keszthelyi Sétálóutca a múltban és a jelenben is központi szerepet tölt be a város életében.

Előttem a Kastély, hátam mögött a Fő tér…

Ha Keszthelyen járunk, szinte elkerülhetetlen, hogy – elhelyezkedésének köszönhetően – a város sétálóutcáján áthaladjunk, vagy legalábbis érintsük. Ha időnk engedi, rohanás helyett andalogjunk végig az utcán, szánjunk néhány percet szép épületeinek csodálatára, nézzük meg, emléktáblái milyen értékes információkat rejtenek!

A sétálóutca akkor…

Ha a keszthelyi Sétáló utcán vagyunk, akár merre nézünk, jövünk, megyünk, kincsekre bukkanunk. Tudtad, hogy itt született Goldmark Károly, a híres zeneszerző? Tudod, melyik a régi Városháza épülete? Miközben a város egyik legrégebbi utcáján sétálsz, gondolj arra, hogy a különböző stílusjegyeket hordozó,-  barokk, klasszicista, copf, eklektikus, szecesszionista – , akár többszáz éves épületek mennyi mindenről tudnának mesélni!

Ha visszatekintünk a múltba a keszthelyi sétálóutca – az egykori Keszthelyi Korzó- üzleteinek kínálatáról elmondható, hogy vetekszik bármely nagyvároséval. Volt itt aranyműves, újság-, üveg-, porcelán-, szőrmeárus, fodrász, patikus, hentes, cukrász, és még sorolni lehetne. Nem hiába volt a régebbi korokban is a város legforgalmasabb utcája.

… és most

Napjainkra ugyan kicsit változtak igényeink, így a barokk stílusú Goldmark-házzal szemben egy fitnesz terem kapott helyet, azonban sok minden van, mi nem változik: továbbra is szívesen fagyizunk, fogyasztunk finom péksüteményt, térünk be étkezni minőségi vendéglátóhelyre.

A Balaton és…

Ha a Balaton szerinted a legklasszabb hely, a róla szóló múzeumot véletlenül se hagyd ki! A Balatoni Múzeum a Balaton kialakulását, történetét, valamint a tóhoz kapcsolódó turizmust, és annak kialakulását mutatja be. A „Magyar Tengerben” az a csodálatos, hogy ahányan vagyunk, mindenki más miatt szereti. A legtöbben talán a nyári szezonban a fürdés, hajózás miatt keresik fel, de vannak, akik halászás, horgászás céljából egész évben látogatják, vagy csupán szeretnek gyönyörködni benne.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy valaki(k)nek ez a tó az élőhelye, a különböző növények, állatok, halak is bemutatást nyernek a múzeumban- utóbbiakat egy 3000 literes akváriumban vehetjük szemügyre.

Az állandó kiállítások közé tartozik a Halápy János emlékkiállítás, a festő a balatoni témájú festményeit a múzeumra hagyta hagyatékként. A közelmúltban a Festetics szabadulószoba is kialakításra került az épületben. De sok érdekességet lelhetünk fel Balaton és a sport,- a várak,- az ember kapcsolatáról. Hallottál már a Balaton nevű óriásról szóló mondáról? Ezt is elmesélik Neked a múzeumban!

Forrás: Keszthely.hu

BALATON-PART ÉS PAVILONSOR

Keszthely egyik legkedveltebb helye az egész évben látogatott Balaton-part, amely amellett, hogy könnyen megközelíthető, tavasztól őszig számtalan programmal, szabadidős lehetőséggel vár. A Helikon-park felől közelítve útba esik a Pavilonsor, ahol kedvünkre étkezhetünk, beszélgethetünk.

Pavilonsor – Éttermek a parton

A nyári szezonban sok érdekességgel és finomsággal kecsegtető Pavilonsor az Olimpikonok táblájától egészen a Zenepavilonig tart. Ha a strandolás előtt észrevesszük, hogy valamit otthon hagytunk, térjünk be a butikokba, ahol számtalan strandcikk közül válogathatunk. Ha az utazásban, fürdőzésben, vagy biciklizésben elfáradtunk, büfék és éttermek sokasága vár minket. Amennyiben nosztalgikus ízekre vágyunk, vállasszunk hekket vagy lángost, ha valami mást ennénk, pizzázó és grillező is vár minket.

A part nyáron

A keszthelyi Balaton-part tavasztól őszig élettel teli, programoknak, gasztrofesztiváloknak ad otthont, koncertek, fellépések, vetítések zajlanak a Zenepavilonnál. Óriáskerék magasodik a part fölé, amelyről csodálatos panoráma tárul elénk a Balatonra és a keszthelyi térségre. A part a Mólóval „végződik”, melyről különböző hajójáratok indulnak. Ha gyermekkel érkezünk, mindenképp keressük fel a Vízi játékparkot, amely tartalmas kikapcsolódást biztosít a legkisebbek számára. Itt találjuk a keszthelyi Balaton-part két ikonikus épületét, a Hullám-, és a Balaton Szállót is.

A parti sétány évközben

Ugyan a nyári időszakban a legnyüzsgőbb a Balaton-part, az év egészében szívesen látogatjuk. Ideális pihenőhely biciklizés közben, padokon lazíthatunk, közben csodálva a tó vizét. A Balaton Szálló és a Helikon Hotel közti részen gyermekjátszóteret, felnőtt kondiparkot és pingpong asztalokat is találunk. Ha csak egy kellemes sétát tennénk, válasszuk akkor is a Balaton-partot, kisebb, nagyobb távok egyaránt megtehetők a szép környezetben. Sokan szeretnek szép pillanatokat megörökíteni, két fotópont is biztosítja, hogy fényképünkön egyértelműen látszódjon: Keszthelyen jártunk. A parton két híres ember szobra is megtalálható, közvetlenül a víz mellett Csik Ferenc, keszthelyi olimpikon szobra, valamint a Balaton-, és a Hullám Szálló közt az Erzsébet királynéról készült alkotás. Télen az Energia téren műkorcsolyapálya várja a korizás szerelmeseit.

Forrás: Keszthely.hu

Rendezvények a sétálón

A Sétálóutca az év folyamán rengeteg rendezvénynek helyet ad. A Street Festival során július, augusztus folyamán hétköznap esténként neves előadók varázsolnak nyári fesztiválhangulatot az utcán. Szeptember első hétvégéjén verklik sorakoznak fel, töltik meg zenével, jó hangulattal az utcát. Majd következik a KultUdvar, és az év folyamán több, főként történelmi témájú vezetett séta halad végig az utcán.

Forrás: Keszthely.hu